top of page

Genetikai Program

A fajta genetikai kialakulása

Kialakulás

A fehér-kék belga fajta genetikai megalkotásánál a tenyészcél a culard jelleg rögzítése volt az eredetileg kettős hasznosítású a durham-tól származtatott ,,MIXTE" típusból. Mintegy 30 éve kezdődött ebből a fajtából a ,,VIANDE' tipus elkülönítése. A szelekció elsősorban a fenotípusra irányult és a magas hereditabilítással jellemezhető tulajdonság, a húsfomák, így is gyors genetikai előrehaladást hozott. Magyarázható ez azzal, hogy a culard jelleget R. HANSET ( 1993) közlése szerint legalábbis részben rcecesszív gén jeleníti meg. A következetes szelekció olyan nagyfokú homozigóciához vezetett, hogy mára a fajta a megkívánt tulajdonságokat illetően rendkivül homogén.

A fajta helye a keresztezésben

Az elmondottakból az is következik viszont, hogy a fajtára nem érvényesek a fajtaátalakító keresztezés klasszikus szabályai, tehát eleve kudarcra lenne ítélve az erre irányuló program. Az FI nemzedékben a heterozigócia miatt a culard jelleg nagy valószínűséggel rejtve marad, ugyanakkor az egyébb kiváló húsformák és a kedvező testösszetetel intermedier módon megjelenik. Ennek köszönhető, hogy egyszeri haszonállatelőállító keresztezés esetén nem kell a fajtára jellemző sajátos ellési körülményekkel (császármetszés) számolni, természetesen csak akkor, ha a keresztezési partnerre ez nem jellemző.A kockázat az önmagában is culard jelleg megjelenésére hajlamos fajtáknál - mint a charolais vagy a blonde d Aquitaine - természetesen felmerül. Az  R1 es R2 vagy különösen F2 generáció a Mendeli szabályoknak megfelelően már más partnerfajtáknál is magukban rejtik a kockázatot.

A fajtafenntartás és teljesítmény ellenõrzés elvi megalapozása

- a leírtak szerint a genetikai előrehaladás és lépéstartás érdekében szoros egységben kell végezni a tenyészkiválasztást, a teljesítmény­ ellenőrzést a belgiumi tenyésztőkkel,
- a hazai szabályozás tiszteletben tartása mellett, a fajta említett rendhagyó tulajdonságaira való tekintettel, a belga ellenőrzési rendszerrel való kompatibilítást meg kell valósítani,
- az ENAR rendszert a fajtára és a keresztezett haszonállatokra kell kiterjeszteni,
- a tenyészbecslésben a BLUP eljárást kell alkalmazni; az ehhez szükséges infrastruktúrát az Egyesület létre kívánja hozni; a belgiumi (CINEY) központban alkalmazott BLUP egyenleteket az Egyesület átveszi és programjában a magyar sajátosságoknak megfelelően szerepelteti.

A fajta javítása

A jellemző paraméterek javítási elveit, részben belgiumi törekvések, részben a "kintől jövő" szemével a következők szerint lehet megfogalmazni:
- általános törekvés az elősúly, az izommennyiség és a marmagasság növelése,
- a küllemi követelmények érvényesítése,
- a lábszerkezet javítása,
- szaporasági mutatók javítása,
- a születési súly emelkedésének megakadályozása,
- a borjúnevelő képesség javításával a választási súly fokozása,
- a két ellés közötti idő rövidítése,
- első elléskori életkor csökkentése,
- a vágási paraméterek megtartása és javítása,
a vevők szubjektív szempontjai szerint a fehér szín favorizálása.

Genetikai Program: List
bottom of page